2018 Érdi Jazzfesztivál: Kiss Attila Quartet feat. Zolbert

Vége az eseménynek !

Szabadtéri koncert - Kiss Attila Quartet feat. Zolbert - INGYENES

A Kiss Attila Band 2008-ban alakult, ezzel egy időben jelentkeztek a Jazzy Dalversenyre is, ahol szép sikerrel szerepeltek, Érdre viszont már egy új formációval érkeznek. A jazz, soul, funky és latin zene elemeit egyaránt felhasználó, dús dallamvilágú, olykor groove-os repertoárjuk a zenekarvezető szerzeményeiből áll. 2016-ban elkészült Don't Give Up című lemezük, jelenleg a következő anyagon dolgoznak, ami várhatóan 2018 őszén jelenik meg, így a fesztiválon már hallhatunk erről a lemezről is dalokat. A quartet vendége Zolbert lesz, aki a smooth jazz legkiemelkedőbb szaxofonosa. 2014-ben a Jazzy Dalverseny fődíjasa lett, 2015-ben jelent meg a One című lemeze, majd 2017-ben az Inside Out, valamint idén a Live című albuma. A billentyűknél a fantasztikus alapokat adni képes, Amerikában végzett Tzumo foglal helyet, őt a ritmusszekcióban Szőke Pétegitáron és Tiba Sándor dobon erősítik. Ebben a formációban Érden debütálnak először.

Helyszín: a Magyar Földrajzi Múzeum (2030 Érd, Budai út 4.) kertje – Kocsiszín

Rossz idő esetén a Szepes Gyula Művelődési Központban (2030 Érd, Alsó utca 9.).

Esemény napja:

  • 2018 Szeptember 8. (Szombat)
  • 19:00

Jegyár:

2018 Érdi Jazzfesztivál: Kiss Attila Quartet feat. Zolbert

  • Jegyár Ingyenes

Esemény helye:


facebook

 

Hírlevél

 

Amennyiben hírlevelet szeretne kapni, kérjük adja meg elérhetőségét.