Archívum - dátum szerint: február 2019

Klein Dávid 13 évesen ismerkedett meg a hegymászással. Egy évvel később alapfokú sziklamászó vizsgát tett. 1998-ig hazai hegymászó iskoláinkban, az Egyesült Államokban, a Magas Tátrában mászott, közben elvégezte a tátrai nyári és téli tanfolyamokat. Magashegyi expedíciós hegymászó karrierjét 1998-ban kezdte el.

A Mount Everesten tett kísérletei során 2007-ben 8600 m-ig, 2014-ben 8700 m-ig jutott oxigénpalack nélkül.
Négy nyolcezer méter feletti csúcsot mászott meg eddig, valamennyit oxigénpalack nélkül. A Gasherbrum II., a Cho Oyu és a Manaslu mellett a 8091 m-es Annapurnát, melyet 2016-ban első magyarként hódított meg. A Föld 10. legmagasabb csúcsaként számon tartott hegy bár technikailag nem a legnehezebb 8000 méter feletti csúcs, az állandó lavinaveszély és a rendkívül kiszámíthatatlan időjárás a legveszélyesebb célponttá teszi.

2015-ben elnyerte az "Az év sportolója" címet, ugyanebben az évben az "Az év mászása" díjat is átvehette. Csakúgy mint 2016-ban, amikor oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül az Annapurna első magyar megmászásáért jutalmazták.
Erről a nagy kalandról mesél a közösségi házban, vetített képes előadás keretében.



Belépődíj: 550 Ft
A helyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

A Nyitott Akadémia szervezésében a művelődési központ következő vendége Dr. Kádár Annamária, pszichológus, tréner, aki "Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermek- és felnőttkorban" címmel tart előadást.


Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon és személyesen, a művelődési központ pénztárában.

Pénztári órák:

Hétfő

zárva

Kedd 8.30-16.00
Szerda 8.30-16.00
Csütörtök 12.00-19.00
Péntek zárva

 

* Ünnepi nyitva tartás: A művelődési központ 2018. december 21-tól 2019. január 6-ig ZÁRVA tart. Nyitás: 2019. január 7., hétfő.

A Magyar Vöröskereszt véradást szervez március 11-én, hétfőn 15:00-17:30 között a Parkvárosi Közösségi Házban.


Véradó lehet mindenki, aki:
- egészségesnek érzi magát
- rendelkezik a regisztrációhoz szükséges igazolványokkal, adatokkal (személyi vagy más fényképes igazolvány, lakcímkártya, TAJ szám (első regisztrációkor eredeti vagy fénymásolt TAJ kártya szükséges!), külföldi állampolgár esetén magyarországi lakcímet igazoló papír
- elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves
- testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot
- a tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, mióta elkészültek


A véradást egy orvosi vizsgálat előzi meg, ahol a vizsgálóorvos dönti el, hogy adhat-e vért a jelentkező.

Az Ercsiben működő színházi műhely 2017 februárjában alakult. Céljuk a színház varázslatának megismertetése minél szélesebb körben. Első produkciójuk R.Thomas "8 nő" című krimijének átirata volt, melyet a Parkvárosi Közösségi Házban is bemutattak 2018 januárjában.

A társulat új, saját darabja Molnár Ferenc "Az Ibolya" című színműve alapján készült "Csipketündér" című zenés vígjáték.

Szereplők:
Színidirektor – Mészáros Géza
Szeniczey őnagysága – Murzsa Renáta
Zeneszerző – Banádi Edmond
Sobri Ilonka – Szalay Csilla
Márkus Toncsi – Mihovics Márti
Rakolnoki Lujza – Murzsa Kata
Thúz Janka – Pupp Fanni
Széll Roboz Elvira – Kovács Anna

Zongorán kísér – Pók László
Rendezte – Murzsa Kata

Produkciós asszisztens – Takács Gizi
Díszlet, jelmez – Bán – Czuczai Gyöngyi
Technika – Havasi Krisztián/Trepák László

Az előadásra a belépés INGYENES, azonban a helyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Alakuló évadnyitó sámán dobkör indul Érden Kára Imre vezetésével.

1. Megtapasztalás – A belső erő felszabadítása
Lehetőséged nyílik megtapasztalni a sámándob csodálatos hatását, az ősi énekek lüktető erejét, a közös éneklés, dobolás, tánc gyógyító, felemelő hatásait.
Ha van dobod, csörgőd egyéb hangszered kérlek hozd magaddal, de a dobkörön való részvételnek ez nem feltétele.

Sok szeretettel várok minden kedves érdeklődőt!


Hozzájárulási díjat szívesen fogadok: 1.500-2.000 Ft.-

Kérlek részvételi szándékodat előre jelezd a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen!

 

Paverpol alapanyag segítségével tojás díszítése vagy húsvéti dekoráció készítése textilek segítségével.
Nem szükséges semmilyen előképzettség, az alapokat elsajátíthatod pár óra alatt. Ha tetszik a technika és kipróbálnád magad gyere el az oktatásra!



Jelentkezés: 8 éves kortól

Belépési díj: 5500 Ft /fő / 3 órás alkalom
Az eseményt megelőző napig (03.08.) 2500 Ft előleg befizetése szükséges.



A részvétel regisztrációhoz kötött a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a 06(30)532-2112 telefonszámon Rudolf Piroska foglalkozás vezetőnél.

 

Hogyan lehet kilépni a “kinek van igaza” taposómalmából? Hogyan lehet áttenni a fókuszt a kapcsolatra? Hogyan lehetek együttérző akár még a konfliktusokban is? És hogyan találjuk meg együtt a közös megoldást?

Az EMK - Erőszakmentes Kommunikáció - a felnőtt kapcsolataidban és a szülő-gyerek relációban egyaránt jól használható.
A márciusi klub vendége: Ónodi Ágnes, EMK tréner.

A kb. 1 órás előadás után lehetőség lesz egyéni kérdések megválaszolására, illetve kötetlen beszélgetésre a témában.

A klub vezetője: Ölvedi Réka, Anaya női- és kismama jógaoktató, hordozási tanácsadó, 2 kisfiú édesanyja.

A művelődési központ kiállítási tematikájának két szála – de talán inkább három – találkozik aktuális tárlatukon. A fotó mint meghatározó műfaj rendre kiegészül az oktató alkotók, azaz a rajztanárok képzőművészeti tárlataival.

1. oldal / 2

facebook

 

Hírlevél

 

Amennyiben hírlevelet szeretne kapni, kérjük adja meg elérhetőségét.