Archívum - dátum szerint: február 2022

2022. május 15. vasárnap 15 óra
Ken Ludvwig
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
komédia két részben

A várva várt tenor nem érkezik meg, hiába várják, így azonban nem tudják,
lesz-e előadás este az operában. A színházigazgató érdekes ötlettel áll elő,
ugyanis mindenképpen főszereplőt kell keresnie. A tenor azonban csak nem érkezik meg.
Így az egész előadás veszélybe kerül. Az operaház igazgatója dühöng, hiszen hatalmas
bevételre számít a világhírű művész fellépésének köszönhetően, azonban botrány közeleg az operában.
A színházi titkár viszont meghökkentő ötlettel áll elő, főszereplő lenne…

Egy jó komédia akkor siker, ha adott a bonyodalom és a titkos szerelmi szál,
amely ebből az előadásból sem hiányozhat. A Botrány az operában bejárta a világot,
Ken Ludwig darabját eddig 16 nyelvre fordították le, és 25 országban mutatták be.


Szereposztás:

Saunders, az operaház igazgatója -        STRAUB DEZSŐ
Max, Saunders titkára -                         BELEZNAY ENDRE
Tito Merelli, a világhírű tenorista -          CSENGERI ATTILA
Maria, Tito felesége -                            NYERTES ZSUZSA
Diana, szoprán -                                   FOGARASSY BERNADETT
Julia, az Operabarátok Körének elnöke -  SÁFÁR ANIKÓ
Maggie, Saunders lánya -                      KÖLLŐ BABETT/ ANDRÁDI ZSANETT/ SZABÓ ERIKA
Szállodai londiner -                               STRAUB PÉTER

2022. április 10. vasárnap 15 óra
Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi
KAVIÁR ÉS LENCSE
2 részes vígjáték

Történik Nápolyban. Leonida Papagatto, szélhámos, főállású „vendég”.
Ünnepségekre, lakodalmakra és úri fogadásokra jár vacsorázni, s ahol jobbnál
jobb falatokkal még a zsebeit is tele tömi. Még ez sem elég, Szeretetligát alapít,
ami miatt egyre több mulatságos helyzetekbe keveredik. A legkínosabb, amikor
egy milliomosnő megkéri, rejtse el otthonában a gyilkossággal vádolt fiát…

A Pesti Művész Színház legújabb szórakoztató vígjátéka a gyors meggazdagodás
lehetőségéről, a szegénység helyzeteiről és a páratlan emberi leleményességről.

Szereposztás:

Leonida Papagatto, családfő EGYHÁZI GÉZA
Valeria, Leonida párja FOGARASSY BERNADETT
Matilda, Leonida testvére BORBÁTH OTTILIA
Fiorella, Leonida lánya FITZ ÉVA
Velluto, nyugállományú tolvaj BODROGI ATTILA
Nagypapa, rokkant öreg VÁRKONYI ANDRÁS
Antonio, szomszéd CSENGERI ATTILA/CZETŐ ROLAND
Helena Vietoris, nagyvilági hölgy SÁFÁR ANIKÓ
Nicola Vietoris, Helena fia HAJNAL JÁNOS/KELEMEN ÁKOS
Alfonso Chioccia báró, nagyvilági úr HARSÁNYI GÁBOR/BENEDEK GYULA
Alexis, inas BODROGI ATTILA

Kovács András Péter önálló estje Érden. Jegyek kaphatók a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon és a Líra-Móra könyvesboltban a Tescoban.

 

 
Családi nap, március 14-én, 14 -20 óra közt a Magyar Földrajzi Múzeum Kertjében
 
12 PONT
1. Huszár bandériumot mindenhova!
Minden kiderül, amit a huszáréletről tudni szeretnél! Mikecz Kálmán Huszár Bandérium közreműködésével.
 
2. Édes élményeket!
Légy a vendégünk egy kis süteménykóstolóra, leöblítve - a nagyoknak forralt borral, a kicsiknek fűszeres almával/punccsal.
 
3. Banyafogó helyett Banyaforgó!
Faszerkezetes kézzel hajtható kosár hinta a kicsiknek.
 
4. Kézműveskedést mindenkinek!
kokárdák/kitűzők, huszárcsákók és egyéb, az ünnephez kapcsolódó kiegészítők készítése.
 
5. Fotószínházat mindenkinek!
akár a 19.századi, korabeli ruhákban is készíthettek fotót, melyet emlékbe megkaptok.
 
6. Kis-Detektíveket a rejtélyek megoldásához!
Nyomozós interaktív gyerek program. – Az időutazó
A rejtélyes idegen, aki a múltból érkezett, a te segítségedre vár. Akarsz vele vándorolni az időben? A jelen összefonódik a múlttal, és te versenyt futsz az idővel...
 
7. Forradalmi divatbemutatót!
Milyen is lehetett Szendrey Júlia és Laborfalvi Róza ruhatára?
 
8. Bábszínházat a kicsiknek!
A LÓVÁ TETT KUPEC -AVAGY EGY VÁSÁR KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE
Egy gazda a békesség kedvéért elereszti feleségét a vásárba, hogy az boltot kössön az éves búzatermésre. A vásárok földje- a kupecek földje, és hogy ki kit tesz lóvá?
Erre kapunk választ ebben a vidám vásári komédiában.
 
9. A gyerek Rajzpályázat eredmény kihirdetése!
 
10. Szabad dallamokat!
A TEP Trió: A filmzene, szalonzene és a világzene világába kalauzolják el a közönséget. Stílusbeli különlegességekkel varázsolják el komolyzenén keresztül a hallgatóságot.
Buch Tibor, Horvát Elemér és Horváth Péter
 
11. Koncertet a nagyoknak!
PÁL UTCAI FIÚK - A zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát országosan ismerté, immáron 25 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó kölyökbandából verbuválódott zenekar, már a magyar zene élet ikonikus csapatává vált.
 
12. Jó kedvet és emlékeket!
 
 
A rendezvény ingyenes, de a jelen pillanatban hatályos jogszabályok értelmében csak koronavírus ellen védett személyek látogathatják!
Amennyiben időközben a jogszabály változik az esemény online felületein jelezzük!
A szervezők a műsor és időpont változás jogát fenntartják!

2022. március 6., vasárnap 15 óra

Marc Camoletti
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! avagy Hatan pizsamában

vígjáték 2 felvonásban


Egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak.
Jön Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője,
Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot,
mintha Brigitte Robert párja lenne, de mivel Robert még sosem látta a nőt,
összetéveszti a szobalánnyal. Ám beállít a szobalány férje is, Bertrand...

Szereposztás:

Bernard             EGYHÁZI GÉZA
Jacqueline         NYERTES ZSUZSA
Robert              CSENGERI ATTILA/VÁRFI SÁNDOR
Brigitte 1.          LENGYEL ELEONÓRA
Brigitte 2.          FOGARASSY BERNADETT
Bertrand            BODROGI ATTILA

 

Csukás István – Bergendy István
Süsü, a sárkány – zenés mesejáték
2022. március 6-án, vasárnap 10 órakor

 


Az előadás ingyenes, jegyek igényelhetők a művelődési központ jegypénztárában!
További információ: 06 23 365 490 telefonszámon a 105 melléken kérhető
Kötelező a maszk viselése az intézményben!
A maszkviselési kötelezettséget leszámítva, az intézmény kulturális és közművelődési célból - kivéve zenés, táncos rendezvények esetén - továbbra is bárki számára szabadon látogatható!
Megértésüket köszönjük, vigyázzunk egymásra!
Amennyiben a jogszabályi környezet, az érvényben lévő közegészségügyi, járványügyi szabályok, rendelkezések változnak, az előadások a megvalósulás időpontjában érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelően látogathatók.
Szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

 

Musical Akadémia érdi növendékeinek előadása. Ismert olasz slágerek, jó hangulat, táncbemutatók.

 

Jegyek rendelhetők a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.email címen.

 

Véradás Érden 2022. március 25-én 13-18 óráig a Szepes Gyula Művelődési Központban.

facebook

 

Hírlevél

 

Amennyiben hírlevelet szeretne kapni, kérjük adja meg elérhetőségét.