Live Street Art - 2019

Alkotói pályázat felhívás

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és a Szepes Gyula Művelődési Központ alkotói pályázatot hirdet, street art témakörben mindazok számára, akik kedvet és elhivatottságot éreznek a műfajjal kapcsolatban, van mondanivalójuk egyénileg vagy csapatban.

A pályázat témája:
" Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. " (Lásd pályázati felhívás plakát!!!)

Jelentkezés módja, feltételei:
o Jelentkezéskor a megvalósítani kívánt pályamunkáról grafikai tervet kérünk beadni digitális formában vagy papír alapon, legalább A3-as méretben.
o A jelentkezési lap kitöltése kötelező! Letölthető ITT vagy igényelhető e-mailben a lenti címen.
o A jelentkezők egyéniben vagy csapatban nevezhetnek.
o A határidőre beérkezett pályamunkákból, szakmai zsűri által a 10 legjobbnak ítélt alkotást az alkotók Érd központjában, a Főtéren a Live Street Art rendezvény attrakciójaként, egy erre kijelölt falfelületen elkészíthetik. Előreláthatóan 5-6 óra áll majd rendelkezésükre az alkotások elkészítésére, 2019. május 11-én! 
Falfelület: hozzávetőlegesen 3 méter széles, 2 méter magas (a 10 döntőbe jutott versenyző számára 10.000 Ft értékben festék hozzájárulást biztosítanak a szervezők)
Díjazás:
I. helyezett bruttó 150.000 Ft
II. helyezett bruttó 100.000 Ft
III. helyezett bruttó 50.000 Ft

Eredményhirdetés a verseny napján (2019.05.11.) a LIVE STREET ART rendezvényen. 

o Nem megengedett az obszcén, nyílt szexuális tartalmú, tiltott önkényuralmi jelképek vagy bármilyen faji, vallási, nemzeti, nemzetiségi, nemi, politikai hovatartozást és lelkiismereti szabadságot, személyiségi jogokat sértő képek vagy szavak használata. 

o A rendező fenntartja a jogot arra, hogy az esetlegesen jó ízlést sértő, nívótlan, a leadott tervtől, témától eltérő grafikákat azonnali hatállyal töröltesse. 

o A pályázó tudomásul veszi, hogy pályaművével – a kivitelezést követően – a pályázat kiírója teljes körűen maga rendelkezik.

o Nevezési díj nincs!

A jelentkezés módja: kitöltött jelentkezési lap és grafikai terv beküldése a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre vagy a Szepes Gyula Művelődési Központ - 2030 Érd, Alsó u. 9. postacímre. 

Beadási határidő: 2019. április 21. 
Kiértesítés (e-mailben): 2019. április 28-ig.

 ********

INVITATION FOR CREATIVE APPLICATION

The Goverment of Youth of Érd and the Szepes Gyula Cultural Center announce a creative application of street art to whom, who has fancy and vocation for this type of art, who has something to say individually or as a member of a team.
The theme of the application
„Every mammal on this planet instinctively develops a natural equilibrium with the surrounding environment, but you humans do not. You move to an area and you multiply and multiply until every natural resource is consumed. The only way you can survive is to spread to another area. There is another organism on this planet that follows the same pattern. Do you know what it is? A virus.”

How to apply:
The organizer asks to hand in a sample design of the work via email or via post, at least on an A/3 sized paper.
The application form must to complete. You can download HERE or you can ask via email.
Send the completed application form and the sample design to Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. or to the address of Szepes Gyula Művelődési Központ (2030 Érd, Alsó utca 9.)
You can apply individually or in a team.
The 10 best design - choosen by a professional jury from the samples arrived by the deadline –will be painted on a wall in 11th May 2019, as an attraction of the Live Street Art. There will be cc. 5-6 hours for painting. The wall is cc. 3 m wide and 2m high.
The organizers allow a 10 000 HUF voucher for paint for the 10 choosen artist.

Award:
1st place: 150 000 HUF (inc.VAT)
2nd place 100 000 HUF (inc. VAT)
3rd place 50 000 HUF (inc.VAT)
The announcment of the results will be hold on the day of the compatitions a part of Live Street Art.

It is prohibited to use obscene, open sex content, forbidden emblems of autocracy or to use any insulting words or pictures of racial, religious, national, ethnic, sexual or political affiliation, of liberty of consience, of privacy rights.
The organizer reservs all right to delete the works which are different from the handed sample design or theme.
The applicant must note, that after the work is done, the organizer has the full scope of the works.
There is no application fee.

Deadline of hand in: 21th April 2019.
You will be notified until 28 April 2019 (via email)

 

Live Street Art 2019

Idén III. Live Street Art Érden a Főtéren május 11-én!

Programok 13:00 18:00 óra közt

ÉLŐFESTÉS/EXTRÉMSPORT BEMUTATÓK ÉS WORKSHOPOK/KÖZÖSSÉGI FESTÉS ÉS GRAFFITI/ Kitűző készítés, egyedi tárgy festés WORKSHOP a Rajzszög kreatív terápiás alkotóműhely és a Pop Art Box csapatával EGÉSZ NAP!

- Élőfestés a LIVE STREET ART alkotói pályázatra érkezett munkákból, a zsűri által kiválasztott 10 legjobbat a művészek élőben készítik el a főtéren.

- GARFFITI ÉS ALKOTÓ WORKSHOP KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK!
A tavalyi évhez hasonlóan közösségi fal, lehetőség lesz több féle technikával saját egyedi szatyor (hogy ne keljen műanyag szatyrot venned a boltokban-ezzel is csökkentve a környezetszennyezést!) tornazsák festésére, kitűző készítés, a vállalkozó kedvűek hozhatnak pólót, tornacipőt stb. magukkal aminek festésében a Rajzszög Alkotóműhely és a PopArt Box tagjai lesznek segítségükre!

- STREET WORKOUT SHOW ÉS WORKSHOP
Modern nevén Street Workout, szabad (saját) testsúlyos edzés - extrém tornagyakorlatok, szabadtéri parkokban. Főként a mozgás és társaság kedvelők közösségek sportja ez. A sportból világbajnokságot is rendeznek, minden évben egyszer, amiből kis hazánk már elért dobogós helyezést is. Az egész világon elismert versenysporttá, életmóddá nőtte ki magát! A főtéren nem rég létrehozott pályán profi sportolók segítségével ismerkedhetünk meg ezzel a sportággal.

- SLACKLINE BEMUTATÓ ÉS WORKSHOP
Te is találkoztál már a fák között kifeszített, alig pár centiméter vastag, ruganyos kötélen ugráló városi “artistákkal”? Te is értetlenül nézted, hogyan képesek megcsinálni azokat az észvesztően látványos trükköket? Gondoltál már arra, hogy te is megpróbálkoznál ezzel a ma Magyarországon még alig ismert, de világszerte egyre népszerűbb sportággal, akkor itt a lehetőség!

-FLIPTRACK BEMUTATÓ ÉS WORKSHOP
Magyarország első és egyetlen AirTrack Parkour show-ja! Egy monumentális attrakció, egy 12 méteres speciális légszőnyegen, melyet a bemutatók között ki is lehet próbálni! Még több csavar, még több szaltó, még látványosabb koreográfia!

SZÍNPADI PROGRAMOK
15.00 ESSEMM
A 2010-ben berobbant rapper sikere a mai napig töretlen. Magyarországon a hip-hop élet egyik legegyedibb zenészeként tartják számon. A Garage Productions-nak köszönhetően vált híressé, körülbelül 13 éve van ebben a szakmában és folyamatosan azon van, hogy stílusát tökéletesen kidolgozza.
16.00 AK26
Első lemezüket 2011-ben készítették el, még 4-es felállásban, "Gyere le közénk" címmel. Ezután a Molnár testvérek duójára csökkent a csapat legénysége, ami később megmaradt végleges felállásnak. A testvérpár 2013 óta folyamatosan járja az országot, és a környező országokat, rengeteg helyen lépnek fel. Mára több, mint 1000 koncert van a hátuk mögött, illetve rengeted dedikálóturné, és közönségtalálkozó.
17.30 G.w.M
Varga Márk a.k.a G.w.M., 10 éves kora óta rappel. RAP a Stílusa az Élete. Azokról a dolgokról rappel, amiket megélt, vagy tapasztalt. A kilencedik kerület fenegyereke azóta is büszkén hirdeti kerületét. Curtis oldalán mutatkozott be először, ezzel 2013 végén robbant be zenei köztudatba.
19.15 a 2019. évi LIVE STREET ART alkotópályázat díjátadása
19.30 Irie Maffia
A 2005-ben alakult Irie Maffia rövid idő alatt a magyar közönség egyik kedvenc koncertzenekarává nőtte ki magát. Az elmúlt években az Irie Maffia a hazai fesztiválpaletta minden lehetséges színpadán koncertezett a Szigettől a Balaton Soundon át a Volt fesztiválig és most végre Érden csapnak nekünk egy hatalmas bulit.

MÚZEUMKERTI AFTER PARTY
21.00 órától Slow Village koncert és after party Hanzee, TINK a Mulató Azték és egy meglepetés vendég közreműködésével a múzeumkerti kocsiszínben
A SLOW VILLAGE tagjai (SLOW - zene, GOULASCH, NASH, TINK - rap) egy improvizatív élőzenés hip-hop koncertsorozaton találtak egymásra 2015-ben. Slow nyakmozgató beat-jei és a három rapper előadásmódja, szövege a honi hip-hop szcéna új ízét hozza, dalaikban, kiállásukban hordozva a nagy underground elődök szellemiségét. 2018-ban a "Feketenyáj" és "Jogos" cimű dalok videóit követően kiadták a "miezmámegin' EP" című hét trekkes kiadványukat, amit az Index az év 20 kedvenc megjelenései közé válogatott. Jelenleg második nagylemezükön dolgoznak.

DJ HANZEE 2003-ban kezdett a lemezjátszók mögött aktívkodni, majd producerként és remixerként is bemutatkozott. Széles spektrumon dolgozik, de leginkább a reggae, dub, trap, hiphop és a garage áll hozzá közel. DJ-ként eleinte vinylről játszott hip-hop-ot és drum and bass-t, innen egyenes út vezetett a scratch tudományának elmélyüléséhez. Ez olyannyira sikerült, hogy a 2018-as magyar DMC-n dobogós helyezést ért el.

TINK a MULATÓ AZTÉKOK és a SLOW VILLAGE hip-hop együttesek tagja, rap előadó, szövegíró/dalszerző, DJ, A HÁLÓZAT nevű zenei kollektíva egyik alapítója, mindemellett a SAMPLE TEMPLE radio show stábját is erősíti. Stílusára, ízlésének alakulására nagyban hatott a graffiti és a jazz. 2013 óta aktív dalok, kiadványok prezentálása terén, zenekari munkái mellett két szóló EP-je is megjelent.


A rendezvény ingyenes!
A szervező a műsorváltozás jogát fenntartja!

facebook

 

Hírlevél

 

Amennyiben hírlevelet szeretne kapni, kérjük adja meg elérhetőségét.