Szövőszakkör

Szerdánként 15.30-18 óráig a lakótelepi klubövezetben. (Cím: 2030 Érd, Enikő u. 2.)

Vezeti: Tamaska Józsefné

Érdeklődni a 06 30/213-1209-as telefonszámon lehet.

Foglalkozásaik során törekednek az alaptechnikák folyamatos tanulására és gyakorlására, a fonalfestési programjuk folytatására. Nyaranta tábort szerveznek valamint ősszel a Nyitott műhely elnevezésű program keretén belül várják az érkelődőket.

 

A Szövőszakkör 1997-ben alakult, a kezdetektől kezdve Tamaskáné Jakab Margit vezeti. Eleinte rajta kívül a csoport tagjai közül senki nem tudott szőni, de a többség hamarosan elsajátította ezt a technikát. Gyorsan jöttek az eredmények is: a csoport munkái láthatók voltak a Pest Megyei  Amatőr Kézpő- és Iparművész Kiállításon. Ettől kezdve rendszeresen vesznek részt rangos bemutatókon, mutatkoznak be önálló kiállításokon.

A szakkör igazi közösséggé vált az évek során, számos olyan darab készült, amely nem egy kéz munkája. Hárman-négyen, néha többen szőnek külön-külön, otthon a saját eszközeiken, majd a részeket összeállítva lesz egy darab belőle. Természetesen mindezt pontos tervezői munka előzi meg, ami figyelembe veszi az alkotók képességeit.

Az elkészült munkákat a sokszínűség jellemzi, a népművészeti motívumok mellett geometrikus min ákat is használnak az alkotók. Ez a változatosság jellemzi az anyaghasználatot is, a tagok kipróbáltak  a lentől a kenderen át a gyapjúig  mindent, s ismerkednek a festési eljárásokkal is.

2013-ban a Szövőműhely és Kézműves Klub 15 éves jubileumi kiállítása került megrendezésre a művelődési ház kamaratermében.

2017-ben a szakkör megalakulásának 20. évfordulója tiszteletére MÚLT A JELENBEN címmel rendeztek kiállítást a kamarateremben. Kiállítók: Dr. Vasvári Béláné (Marika), Rózsa Józsefné (Éva), Szimandl Béláné (Éva), Popovics Barnáné (Zsuzsa), Nagy Zoltánné (Ági), Gönciné Vartapetján Ágnes, Tóth Istvánné (Gabi), Tokai Mária, Tani Károlyné (Rózsika),
Jenei Ilona, Mentás Mária, Mezei Szilvia, Majoros Ludmilla, Vetőné Pásztor Mária, Berecki Imréné (Terike), Szeitli Péterné (Zsuzsa), Harmat Jenőné (Éva).

 Fotó: M. Nagy Péter

facebook

 

Hírlevél

 

Amennyiben hírlevelet szeretne kapni, kérjük adja meg elérhetőségét.